Masszázs kezek nélkül


A hangmasszázs nem kézzel történik, hanem fémtálakkal. Ezekben látszólak semmi különös nincs egészen addig, amíg egy ütő segítségével gyengéden meg nem szólaltatják őket. Ekkor ugyanis ellazul a test és megnyugszik az elme.
Ferenczi Ágota írása





A neve hallatán azt gondolhatnánk, hogy a hangmasszázs-terápia során a tálak által kiadott hangok váltják ki a relaxáló hatást, a valóságban azonban a rezgéseknek is fontos szerepük van, sőt elsősorban ezek adják a módszer lényegét.
Hogy ez mennyire így van, azt magam is megtapasztalhattam, amikor Kis Melinda terapeuta hangtálat helyezett rám. A tál gyengéd ütögetése nyomán keletkezett rezgéseket fizikai valójukban, intenzíven érzékeltem a testemben. Olyan volt, mintha koncentrikus körök futnának végig bennem, miközben – nincs rá jobb szó – kellemes bizsergés futott át újra és újra a belsőmben egészen addig, amíg a tál el nem hallgatott.
Oldódnak a blokkok
- Az érzés azzal magyarázható, hogy a rezgések a bőrön keresztül behatolnak a testbe, onnan eljutnak az izmokhoz, a belső szervekhez, sőt minden egyes sejthez – mondja Kis Melinda hangmasszőr. - A testünk 70 százaléka víz, így nagyszerű vezető közege a hanghullámoknak. Képzeljük el, hogy kavicsot dobunk a tóba; valami ilyesmi történik a hangmasszázs során a szervezetben is. A testre helyezett hangtálakból kiinduló rezgések pontosan úgy futnak végig bennünk, mint ahogyan a kavics által keltett hullámok teszik ezt a víztükör tetején.
A hangtálakat évezredek óta használják Kínában, Indiában, Nepálban és Tibetben. A keleti gyógyítók szerint ugyanis a betegségeket a testben keletkezett blokkok okozzák, amelyek megakadályozzák az energia áramlását. A hanghullámok segítségével oldhatók ezek a blokkok, így helyreállítható a szervezet egyensúlya. A módszer a testi folyamatokon túl a lélekre is hatással van, hiszen a kezelés során nagyon hamar „alfába” kerül a páciens. Ez az alvás és az ébrenlét közti tudatállapot a lazító gyakorlatok és a meditáció alatt is tapasztalható, ilyenkor csökken a stresszhormonok szintje, ugyanakkor boldogsághormon, endorfin kezd termelődni.
Nyugaton csak pár évtizede kezdtek elterjedni a hangtálak. Egy német fizikusnak, Peter Hessnek igen nagy szerepe volt ebben, ő Nepálban és Tibetben évekig tanulmányozta a rezgések testre gyakorolt hatását, majd visszatérve Európába, megalkotta a saját módszerét.
Egy hétig tart a hatás
- A Hess-módszer öt különböző tálat használ, ezek mindegyike más súlyú és különböző frekvenciára van kalibrálva – mondja Kis Melinda. – Minden tálnak megvan a maga testrésze. A kezelés fekve történik: először a hát adott részeire helyezzük a megfelelő tálat, amit egy filcütővel gyengéden megütünk. Megvárjuk, míg a tál elhallgat, majd a műveletet többször megismételjük. Ezt követően a mellkasi, a hasi és a medencei rész következik egy előírt sorrendben. Egy tapasztalt terapeuta pontosan hallja, hol van elakadás a testben, ilyenkor a tál rövidebb ideig rezeg, vagy eltérő hangon szólal meg. Volt már olyan páciensem is, akinél alig lehetett hallani a tálat, mert a test azonnal elnyelte a belőle jövő hangot és rezgést. A kezelés 40 percet vesz igénybe, és hetente célszerű megismételni, ugyanis körülbelül egy hétig sejtszinten „rezgésben” marad a test. Azt nem állítom, hogy egy héten keresztül alfában leszünk, de az biztos, hogy sokkal kiegyensúlyozottabbnak érezzük magunkat a két kezelés közötti időszakban.
A tálazás hatása sokszor igen meglepő: előfordul, hogy a kezelés végén a páciens sírni kezd, majd utána megkönnyebbül és boldogságérzet járja át. A hangmasszázs ugyanis nemcsak a testi, hanem a lelki blokkokat is oldja. Sokan csupán az energetizáló hatása miatt járnak hangmasszázsra, mások az egészségügyi problémájukra remélnek tőle megoldást. Ez utóbbi esetben is segíthet a módszer. Kiegészítő terápiaként a hagyományos és az alternatív gyógymódok mellett is helye lehet, hiszen segítségével felgyorsulnak a gyógyulási folyamatokat.
- A tálak rezgése működésbe hozza a szervezet öngyógyító folyamatait, de önmagukban nem gyógyítanak. – szögezi le Kis Melinda. - Vérnyomásproblémáknál, fejfájásnál, alvászavarnál, emésztési gondoknál, hát-, nyak vagy derékfájásnál jó eredménnyel alkalmazható a hangmasszázs, de ilyenkor is célszerű először orvoshoz fordulni, hogy kiderüljön, van-e valamilyen betegség a tünetek hátterében.
Óvodákban is alkalmazzák
És ha már a betegségeknél tartunk, fontos megemlíteni, hogy bizonyos esetekben nem ajánlott a hangtálak használata. Ilyen az epilepszia, a pacemaker, a gyulladással járó betegségek, a láz, az epe- és vesekő. A fém protézisekről, műtéti hegekről, törésekről sem árt tájékoztatni a kezelőt. A várandósság első trimeszterében sem javasolják a hangmasszázs, később viszont igen. Ekkor azonban speciális technikákkal dolgoznak a terapeuták, a testre például nem kerülnek fel a tálak, csupán a test mellett rezegtetik őket. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a kismamáknál nagyon hasznos a szorongások és szülés körüli félelmek oldására, illetve az anya-magzat kapcsolat erősítésére.
- A gyerekeknél is alkalmazható, kezeltem már pár hetes csecsemőt, akit azért hoztak el hozzám, mert nagyon sírós, nyugtalan baba volt – folytatja Kis Melinda. – A nagyobbaknál elsősorban a szorongás, a hiperaktivitás, a figyelem- és magatartászavar, illetve a tanulási nehézségek esetén tudunk segíteni. Egyes terapeuták óvodai csoportoknak is tartanak hangmasszázst, és a beszámolóik szerint ezekben a közösségekben jóval kevesebb a konfliktus és a fegyelmezés, mint máshol.
Ázsiában a menedzserek előszeretettel használják a tálat a fontos tárgyalások előtt: kétszer-háromszor megszólaltatják őket, hogy jobban tudjanak a fókuszálni. Szakértőnk szerint itthon ugyanúgy lenne létjogosultsága az irodákban, mint a kézzel végzett masszázsnak, hiszen 20 perc hangtállal kísért relaxált állapot négyórányi alvással ér fel. Rendszeres alkalmazásával nőne a hatékonyság, csökkenne a stressz, ezzel párhuzamosan pedig a táppénzes napok száma is kevesebb lenne.                                                      
Ősi tudás
A hangtálak Japánban, Kínában és Tájföldön készülnek.  A Peter Hess-féle tálak a Himalája vidékéről származnak; a méretüktől függően 5 kovács 32 munkaórát dolgozik egyetlen darabon. A munkafolyamatokat kizárólag kézzel végzik évezredes tradíciók alapján, ehhez pedig 12 féle fémet használnak fel.

 
Szakértő:
Kis Melinda
Peter Hess hangmasszőr, mentálhigiénés szakember
www.hangtal.com


Vissza